-
Világot elnyelő, sziszegő tenger: költészet. Hessegető tajtékja szurkálja köznapi rezgések doh-hadát. Ősvégzet. ... -
Mikor az én és a vagyok egyszer majd kiválnak egymásból, hiába néznék tükörbe, helyette csak gyertyafüst táncol elfújt életem ... -
Észbarna görnyedések háta mögött suhantak serény kékségben a madarak. Munkalélek a világba költözött, de a világ attól még önmaga maradt; ... -
Az elhullt Főnixünk sírja felett forrnak-e sebek? Ó, lesz majd, ki mentsen önmagunktól, ha lelkünk is por? Ne legyél bánato... -
I. pupilládról leperg ő énképed kanyargó útján a tört fényévek elbírják a súlyt, s azt, mi sújt – tükört ő l tükörig ez... -
Ő is megy valahova, ránk tekint félszeg, lopva, felszegett fejeket, sújtó szemeket lát csak ő: a fakó, a baktató, a hallgató; ajka sző ... -
Úgy döntöttem aznap: kitépem magamból a lelket, és színtiszta, tömör testté válok. Elegem lett a csupa lelkiségb ő l. Hogy kihaszn á lj á... -
Még mindig nem tudom felfogni, hogy meghaltam. Hirtelenjében nehéz lenne megállapítani, mivé is lettem. Csak arra a hosszú, fülcsikorgató... -
Mikor a felh ő m á r nem is tudn á tagadni, hogy bel ő le mindj á rt a f ö ldi l é t fakad ki: a leszület ő es ő els ő pillana... -
Mielőtt eltűnnénk végleg, a némaságba kiáltsuk nevünk himnuszát, a viharba azt, hogy még nem haltunk meg, milyen komikus is az, hogy „...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése