A fáradt Nap még elhinti
utolsó, borzongó,
porfátyol-bolygató
leheletét.
Sóhaja bizarr mosolyt szór,
s vörösre festi az alkonyt,
majd a közelgő éjt.
Így megy ez: évezredek
Napból szökő,
végek indáira növő
lábnyomával.
De az unalom halott szó a tájban:
sosem rest, hogy meglepjen
szikrával s árnnyal.
Sosem unatkozik a természet:
napra nap, éjre éj hullik:
minden nap múlik
mindig.
Ha unalomba huny a halandó,
fellebbenti hökkentő, lobbantó,
csodás titkait.
Mert valahol, belső világtájakon
átfordul minden ásító,
rutinba fásító
bicsaklás.
S új színek ernyőjén kibomlik
millió árnyalatba hajló, álmodó
valósulás.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése