Alkony vizében fürdő titokcsendülés...
Hullámzik egy zene, mit csak te hallasz meg.
Csak te értheted meg, a csodákba hűlt rés
felhők között mitől lett mégis oly meleg...
Képzeleted átfestheti régi lélekrészek
bánat gyomrából fel-felkorgó űrporcikáit.
Nem földi paletta ez, már nem - színtelen érzet
a semleges varázs, miből tiszta lap szikrázik.
És végül elered. Ekkor már nem lehet
többé kifogást a boldogságra találni.
Mondhatna szebbet egy felhő, mint esőcsepp?
Az egyetlen igazi némaságot várd ki.
Amikor legjobban esik muzsikád - és az eső,
akkor mossa el a múltat újultan szálló éned.
A hátrahagyott vére a szürkületben továbbzengő,
hunyt szó a hiábavalóság, túlcsordul az élet.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése