Még varázs

Lefelé tart tétován egy hópehely -

micsoda egyszerűen hulló szabadulás!

Megáll, tűnődik, kavarog a csenddel,

majd tovabomlik, akár egy tömör látomás.

Egészbe olvad ő, valahol él még,

lentről lesi elszállingózó társait.

Fehér porszemekből nyílik a fényév,

minek távcsövén át táncolnak árnyaik.

Sugárt sugalló, mégis álomsötét éjeken

belefagy a lényegbe a tudat-préselte szó. 

Határ csak minden bennefoglalt végtelen,

s eleven csak az, ami elmúlásba egyre hajló?

Regélő némaság, vagy tett súlya -

melyik a metszőbb vallomás?

S a kérdés felborzong újra és újra:

a bomló varázs még varázs?