Most rak fészket a búcsú madara.
(Merre is szállsz, tán helyeken túl?)
Minden távozik. A csönd szavakba
omlik mélán, láthatatlanul...
Varázsolva sajdít álmom fejfája.
(Mondd, mikor látlak Téged legközelebb?)
Látóterem dús emléked elállja,
bejárva káoszbéli ősrendemet.
Mert savérzések káosza voltam - nélküled.
(És új múltat teremtettél bennem renddé)
Hiányodban csak elesettek hangja üget,
majd lassan vált át dübörgő szeretlekké...
(Kibomlik ajkam szárnyaiból neved,
félszeg mondom, szinte elpirultan
azt, amit csak egy zárójelben lehet,
azt, amivé én általad gyúltam)
S csak ring, csak leng az életté némult lugasban
ezer s még több kacsremény gyümölcsös vágya.
Én pedig tovább folytatom teendőm, halkan,
de látom arcod, mikor senki se látja...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése