Érzem az őszt.
Még szelek szikrái átívelnek ugyan a lég vérkörein, és a hűvösség ígérete hamar hussan tova, de már hallom gólyák előrevetített honvágyának verdeső jajszavát - hogyne hallanám...
Nekem nem az elmúlás az ősz, nem az.
Éppen, hogy valami merőben üdítőnek a kezdete!
A forróság nehéz szagú sarának légfrissítője, az időtlenség kezdete. Az ismeretlen csodáinak kilincséhez éppen, hogy a hidegben nem fagy oda a kezünk. Felolvad valami öröktől való, szép végesség: az élet.
A hangulat folyója a természetével összevetve fordítva rian.
A táj szunnyad, a szellem ébred. A táj szelleme pedig... megálmodja a valósuló tavaszt, majd a nyarat.
De addig még szerencsére sok idő van.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése