Valami igaz

 Sorsom szertelen talpába szúrta újra és újra
valami hamis gondok számtalan szögét.
Mióta tudatom madara azokat kihúzta,
érzem, mi is az az örökké tartó lét -

fátumvakságból a szabadra kilépni,
lombig emelni pöttöm csodákat,
hol tisztán tisztelt gyökérzetet sem tép ki
eltévedt kéz, s nem hal, és nem fárad

bele simításokba, csak érint,
hogy mögöttesben béke kavarogjon,
s rá bármely fagyos tekintetdér hint
borút, ő csak azért is harmatozzon.

Valami igaz ez, sebtiben sem rohanó,
tempók lappangó harmónia-lüktetése.
És habár a csend fazekában olvad a szó,
valósággá mondja fojtott igéit végre.