2017. április 10., hétfő

Szélvarázs

Fényforgácsok zsenge illatát susogja a lombkorona,
íriszbe mosódnak képek, csak a szélnek van körvonala -
Ő az, ki titkok kehelyneszét mézellő bölcsességgé érleli,
ódon éjek tintájából az els
ő hajnal lapjára lépve ki.
Ő az, ki súlyokat cipel, s játszi lebbenéssel
a legmélyebb gödörb
ől a legszebb égig ér fel;
Ő az, ki leheletével fülekbe súg minden szeretleket,
Ő az, ki által megvalósítok, nem csupán illón kergetek.
Ő az, ki gyökerestől fejlő-serkentő gondot kicsavar,
Ő az, ki kavar csodákat, falevél-trónon Ő az angyal,
Ő az, ki a hamvakat az örökkévalóság selyemködébe hordja,
Ő a hulló elmúlás, de elmúlás hullása is: lelkek körforgója;
Ő az, ki nélkül a tenger nem hullámzana: dermedne víztükör,
Ő az, ki nélkül mozgás sem lenne: papírszárny sem röpülhetne föl,
Ő a libegés, Ő a rugó, Ő a varázs, Ő az Ér - Ő, a Szél...
Ősszívet markoló érzések irányába a Vándor hazatér.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése