A küzdelem húrjai

Motiváció. Magamnak... Neked!

Amit áthat a madárdal

Tisztelegve a Természet Tökéletessége előtt

Éjmények

Hang a sötétből

Monológ mámor

Nem feltétlen beszél hiába az, aki egymaga szól

Kereteken kívül

Ha a skatulyában nem találod, amit kerestél - itt rálelsz!

2017. augusztus 5., szombat

Az éjszaka nyara



Az éj igazi énje valóban szabadságra ment,
egy vérző csillagcsíkot hagyott maga után,
és egy néhol szakadó felhőkendőt,
hogy felitassuk a bőrünkbe vésett
tűszúrások nyomát,
pedig azok egykor az ében eget
lyuggatták olyan szikrákkal,
melyeknek jégfénye
katarzis-kamrákig hatolt.

Ködös, ódon szélfúvások hangját
drogfürge-dallamú ciripelések váltják,
feketéllik a frissen lefőzött, sűrű hőség,
az a világelőtti csöndesség 
sem pillant vissza ránk, nem ámulunk
a hűs légáramlat sötétkék íriszének delejére.

Hol nyaral az éjszaka? Biztosan remekül mulat
az ágykagylókban forgolódó, merő verítékgyöngyökön,
Holdkoktélt szürcsöl régillatú pálmafák alatt,
türkizséget teremt a tenger tükrén,
homokkal szemcsésíti a múlt szépia sziluettjét.

És álmok oldódó porát szórja abba a gépezetbe,
ami ekkor megfeledkezik a fagyos fenség
igazságáról, az ölelés melengető lényegéről,
szúró ragacsokat befogadva mellkas mögé,
közérzet lombkoronáját ritkítva,
rikkancstülekedéseket tűrve vagy fellökve,
lélekgrimaszokat mímelve, cudar dacragyákkal
hintve a valódi arc záporhamvas simaságát.

Mely arc csak arra vár, 
hogy visszanéz-e rá valaha
a mélyen munkálkodó,
az egyetlen, a hűséges,
a valójában sosem pihenő
éjszaka…