Mikor a felhő már nem is tudná tagadni,
hogy belőle mindjárt a földi lét fakad ki:
a leszülető eső első pillanata.
Az a szem, mi kisírja a vakságot,
kristályos valóságot csak az látott,
szárad a bánat, suhan utolsó illata.
Túl elragadó, de nem sodor soha orkánba
a világ, mi önmagának színe és fonákja:
tetszőleges
okozat-ok.
Egyszerre erőteljes és megfoghatatlan,
karjaid közt az élet, akárhol is maradtam.
Én örökké otthon vagyok.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése