2018. május 1., kedd

Vágyom a szavakra



Vágyom szavakra,
nem csak a szépekre – 
feddő-segítőkre, intő-ringatókra, élesekre,
életmaszkok szennyes kosarába, mik már nem férnek be,
tartalmassá mosókra, centrifuga erővel bírókra,
fátylakat szurdosókra, szunnyadásból épp felhorkantókra, 
azokra, melyek beleforrnak a csókba,
de ragyogóan riasztókra is, hogy felkavarodjak,
szirénveszedelmesekre, amik tetszenek a Holdnak,
szendergés kényelmét fölforgató írásra és beszédre,
eszem is reggel őket, este, és bőséggel ebédre.

Vágyom szavakra,
miktől bogarak mászkálnak szárnyam helyén,
szomorítókra, azokra, melyeknek csendje kemény,
mámorbús-mitikusokra, sóhajtókra,
gnóm kicsengésű, jelölet-fakítókra,
mik kilépnek a keretből, hogy aztán továbbhömpölyögjenek,
mert íze van mindnek, mert valami ősnyugalomba pörgetnek.

Mert vágyom a szavakra,
nem csak a szépekre,
tengermély kékekre,
de kopárszürke múltporhanyósokra is, 
amelyeknek fénye hirtelen föltör,
egyszerűkre, kacifánt-különcökre, 
mik kiugranak a száj-repülőből.
És vágyom szépekre is, 
melyeket átkarol egy világnyi képzelet;
Vágyom a szavakra,
csak azért,
hogy élhessek.




0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése