2018. május 1., kedd

Válasz nélkül


Élni akartunk – és mégis éltünk,
nem csapott sorsunkba
az irónia szigorú villáma.
Meghalni vágytunk – hangunk már emlék,
csak ha esik, hintünk egy égkék,
könnymesés dalt a világra.

De nem vonzhatunk be minden
szeretést s reszketést,
otthonunk a kiszámíthatatlan folyam,
hol a terv a kínzó hínárhoz száll,
míg sejtések labirintusa sűrű sugár:
elolthatatlan.

Mert nem történik meg minden ebben a térben,
ami valamiért sosem pattan vissza
elménk tapadáshoz szokott faláról.
A legvégzetesebb miértekre válasz nincsen,
hogy végül bölcsőjével beterítsen.
Láthatunk-e tisztán a ringatástól?



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése