Versidőn

A Vers úgy képes becsomagolni a nyers mondanivalót, hogy a valóság tapasztalatainál jóval húsba vájóbb lesz a végeredmény. A Vers beburkolt nyelve által fed fel. 
A felszínen kimondható mögött rejtekezik, hogy titokzatossága annál nagyobb erővel törjön fel a belső világunkban. Minden egyes sora lényegfeltárásra törekszik. Tömörít, hogy aztán tomboltassa az egy szóban rejlő megannyi lehetőséget. 
Nem körülírás: középpontba merülés.
Nem csak merülés: a legkomolyabb játék, kaland ég és föld között. 
Nem öncélú repkedés: invitálás az együttszárnyalásra.
Nem csak a mi rezgésünk a belélegzettbe: a levegő idegszálainak visszaáramlása belénk.

A Verset azok írják, akik bármelyik jelenpillanatot képesek csendjükbe fényképezni. Akik felismerik a valódi nagyság mögötti esendőséget, és fordítva. Akik az örökkévalóságba helyezik az aprót, összefüggéseket lázítanak egymásnak, majd kibékítik őket. Képlékeny ködökön átsugárzó tűzcsóvák. Éltető arcai ők a törött tükördaraboknak, melyekben a mozdulatok, szemlesütések, felpillantások, félrenézések, töredékes sejtések néznek vissza az emberekre. A késztetés, hogy a párás ablakot letöröljük, de késztetés arra is, hogy gyönyörködjük ezüst homályát. Élő lelkiismeretek ők. Nagy ívű, göröngyös utat bejáró, mégis állandó szellemük jelenléte. Szavuk motoszkál , kapirgál, meglep, elsodor, sugall, kiáltozik, de leginkább élményt ad.

A Verset azok olvassák, akik intenzívebben szeretnének érzékelni, ezreket élni az egyetlenben. Nem mindig kifizetődő persze, de ők vállalják, hogy rétegesebben szemlélnek, éreznek: így élni pedig nem könnyű.
Ők mérlegeltek, és rájöttek: nem kimaradás és nem lemondás az életről az, ha feltöltődésük nem a villogó kavalkádban szerzik. Nem feltétlen visszahúzódók, de ha szólnak, az nem lehet légből kapott, összetákolt hangjegyek rázkódása, inkább tánc a szavak által kifejezett szavak mögöttivel. 

A Vers nemcsak írattatik vagy olvastatik, hanem életformát is nyújt. Mindent átsző, és ha figyel az ember, rájön: ő is lehet versszerű.

A Vers sok minden lehet önmagán kívül, csak egyvalami: hamis nem.

Törekedjünk arra, hogy sok verset megélt énünk nagybetűs Verssé válhasson. Ha nem is minden percben, minden helyzetben, de legalább akkor, amikor csak lehet. Így szebb lesz, így élhetőbb lesz. Így életesemények helyett életélmények lesznek. 

Így Vers lesz.