2018. július 28., szombat
Előre- és hátraarcok
A Nosztalgikus monológja:
„Ez az egész nem velem történik,
én csupán idecsöppentem,
hogy tevékeny s tétlen nézzem végig,
mit szánt nekem az Ősegyem;
szemüveglencse testem, közvetítő,
fokoz, és végtére mégis elfed.
Éles' lát a lélek, ám didereg ő,
nem talál sehol fészekmeleget.
Én nem is itt élek, vagyok idegen,
ez nem éntagadás, nem mondanám,
meglepő, mégis inkább egy nagy Igen,
amit kozmosznak mondok, nem talán...
Feloldódok a nagy lepergés előttiben,
erővel hat minden egyes homokszemcse.
Néhol fáj az emberi visszásság, de így sem
rogyok rá az örökös cipelt keresztre.
Törékeny a mag, és szenvedek még néha,
hogy nekem nem terem egy virág sem,
de e szín-fonák mindenség ajándéka,
hogy nem befestem: gyógyítom sebem”
Az Itt Élő monológja:
„A véletlen egy holt szó, nincsen üresség,
cél és ok hat, fon, sző át mindent és pont.
Én az vagyok, ki mások és magam tükrét
fényesítette, teng-leng csak a bolond.
Ki egyetlen életben hisz, annak tán nem nagyobb
élete gyönyörűsége, mi munkál benne?
Hiszen az Érték csakis úgy lehet megragadott,
ha múlt-mása nem klónozódott már ezerre.
Sutba a nosztalgiával, jelenszerepem szép,
mert én döntöttem így, el nem rendelt semmi.
Nem is csépelném a szót, letisztultan, zárásképp
annyit mondok: Ennyi”
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése