2018. november 13., kedd

Apevák zuhataga I.

Még
a menny
teste is
magányos hús
érintés nélkül.
 *
Súly
hullott
párnámra.
Álmaimat
fejem zúzta szét.
*
Ott
félszeg
hajlongás;
itt belelök
a láthatóba.
*
Nincs
többé
kifogás.
…Faragd tovább
álmok anyagát.
 *
Hős
völgyön
olvad el,
könnyeket rejt
a jéghegy csúcsa.
 *
Csont
Ő, bús
koponya.
Felidézve
szikrázó Ember.
*
Van,
lebeg.
Volt, hull. Lesz?
Száll… Melyiket
kapjuk el egyszer?
*
Már
vissza
sem néz rám
az Emlék, így
el sem engedem.

*
Hang.
Ravasz
elűző.
Vágyát oltja
szembenézésnek.
*
Még!
Éljen
szikrázva!
Az éj, hogy láss:
szemfényt hadd vájja...
*
Hó-
fehér
hallgatást
neszek násza
megbabonázza.
*
Hogy
lüktet
most a szél!
Simít, borzol
a Várakozás.
*
Ez
már nem
szerenád.
Épp elpirul
a Szférazenész.
*
Várj
még Táj! 
Múzsa vagy.
Ezt hallgasd! Míg
némítasz mindent…
*
Légy 
szíves,
bocsáss meg!
Oldozd tüdőd!
Fúlni értem kár.
*
Bús,
kedves
misztikum.
Szép, szomorkás
minden szeretet. 
*
Én
már csak
ilyen kis
égkék szívű
madár maradok.


*
Nem
rossznak
született.
Áll, vár, vérzik.
Segítsünk szárnyán!





*
Ős-
béke
borít el.
Tűnő leple
hadd melengessen!
*
Hull
minden.
Boldog Ő:
Léptén élet,
halál aranylik.
*
Ne
bánd meg
lényednek
Földre térő,
egyszeri létét!
*
Egy
vissza-
nem zárult
kagylóból vagyunk:
szertelen gyöngysors.
*
Mi
nem is
tudjuk, mily
csodás börtön
e Föld, míg nincs Űr.
*
Hold,
zápor,
ezüstös
vízfakadás.
Csak egy jelenség…
*
Egy
angyal
homlokát
ne becsüld le:
isten dobog ott.
*
Mag,
álom.
És lám, Lett.
Mondd, hiszed már
a Lélegzetet?
*
Sejt-
keserv.
Ősvégzet.
Minden múló:
éj, fény, fa, véset.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése