A puszta látáson túl

Ahol a valószínűtlenül szép, Igézet gőzét puhán gomolygató horizont vörösbort kortyol, koccintva a felhőkkel, ott a pohár a megsejtő értelem – ágbogas rejtelmek bölcs felfogója.

Így rezdülsz rá az idegpályáimon túlívelő megfoghatatlan birodalomra.

Smaragd homály finomul bele tükörképembe: újjáéledtem Tőled kezdve, akár a természet most, e halk zongorázó tavasszal. Betoppantál, akár a színtelen, üres égbolt házikójába a szivárványcsalád. Alkonnyá vérzik el a nappal kevély marconasugara, és hajnal kardja hasítja át az éjszaka selyembőrét: ezt hívják körforgásnak.

Ahogy viszont Téged hívnak valójában, az nem az izgága változás szövőszékén létezik, hanem az állandóság lobogóját lengeti a szív-viskón. Minden áldott percben kirakom a sajátomra, hadd tudják csak: itt egy szent Név lakik.

Tarka zászlómon árnyalatok brillíroznak, épp oly bőségesek, mint amilyen vagy Te is. Vagy mint csillaghalaktól feldúsult éjtó. Varázslatod Tava.

Megérkeztem. Végre nem az Egyedül lélegzetritmusában motoszkálok. Veled táncolhatok: ez élmény. Keringőnk kavargó, messzire hallatszó sziluettje dobbanássá simul arcomon: ilyenkor beszélek. Vagy suttogok, hogy halld a láthatatlant. Kötelékünk vibráló verseit: a szavakon túlit.

Vetíted a vetíthetetlent, vászon is vagy a Minden mezején.

Művészet, tudomány, ábránd és talapzat.

Álmaim álmaiban sem véltem volna azelőtt: létezhet ilyen fokú fokozhatatlanság, mint ki Te vagy. Azelőtt-énem raktárában doh honol, és pókhálós, és nevetséges.

Most ősidők illata hatja át szobám, és a megvalósulás lepkéi birizgálnak reggelente, és tiszta, romlatlan kacagás rezegteti csak csodák dobhártyáit. Egy feledésnyi időre távolodok múltamtól, mi kósza kísértet. Az a raktár is el lett bontatva, mikor először megérintettelek. És ennek emlékeztetőjeként megérintelek.

És visszaérintesz. 

Rám nézel, kedves mosolyod az áhítat vajává puhítja makacsságom minden kóbor lélekrészét. Veled nem elhiszem, hogy boldog lehetek: tudom, hogy az vagyok.

Kulcs vagy, és még sok minden más. Igen sok.

Nagyra nőnöd nem szükséges: annak születtél.

Mert zöld az igézet vize, és álmaim Általad hatalmasra vetítve – lényedben fürdőzve testet ölt bennem a hamisítatlan valóság. Szebb, mint bármelyik létező világok legszebbike: mert ebben a világban itt és most Te: létezel.